2015. január 11., vasárnap

2015. január 13. (kedd), 10 óra – Északvárosi fiókkönyvtár (Szeged, Gáspár Zoltán u. 6.) „Szülőnek lenni” klub – A pozitív fegyelmezésről




A  Somogyi-könyvtárhoz kapcsolódva tizenkét fiókkönyvtár várja városszerte a látogatókat könyvekkel, folyóiratokkal és teljes körű könyvtári szolgáltatásokkal. Közösségi terekként az is feladatuk, hogy falaik között olyan közösségi együttléteket kínáljanak, amelyek összhangban vannak az egyes városrészekben lakók igényeivel. Januárban a fiókkönyvtárak kínálatában több program is szerepel, amelynek fókuszában a szülői mesterség áll.





2015. január 13. (kedd), 10 óra – Északvárosi fiókkönyvtár (Szeged, Gáspár Zoltán u. 6.)

„Szülőnek lenni” klub – A pozitív fegyelmezésről

A gyermeknevelés kérdéseit beszélhetik meg egymással és meghívott szakemberekkel az Északvárosi fiókkönyvtárban működő „Szülőnek lenni” klub látogatói. A klub november óta működik havi rendszerességgel a könyvtárban, amely közösségi térként is szolgál a lakókörzetben örvendetesen gyarapodó számú gyermekes családok számára. A szülői tapasztalatcsere mellett a gyerekek fejlődésével járó problémák megoldását irányított beszélgetések segítik. A hangulat családias, hiszen a szülők (többnyire persze az édesanyák) gyermekeikkel együtt érkeznek, az apróságok a program ideje alatt játékkal tölthetik az időt.Januárban Csikósné Monostori Erzsébet fejlesztő pedagógus, nevelési tanácsadó a „pozitív fegyelmezésről” beszélget a szülőkkel.



A jövőben gyermekorvos és -pszichológus, óvónő és mozgásterapeuta meghívását is tervezik. A nagyobb gyerekek szüleinek a beiskolázás, iskolaválasztás témakörében is igyekeznek segítséget nyújtani.


Széles L. Gábor
2015.01.11

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése